KAPCSOLATOK


Az új bejegyzéseket, már a

https://www.tollpihek.com

blogomon olvashatjátok!



A szingliség előnyeit sem kell már-már zavarba ejtően túltolni, hiszen emberek vagyunk, ösztönösen kapcsolódni szeretnénk, de ha már így alakult, annak is oka van, használjuk ki pozitívan. Nézzük meg, miért is jó szinglinek lenni.

Mindannyian ugyan azt szeretnénk egy kapcsolatban, kölcsönös érzelmeket, megbecsülést, tiszteletet, bizalmat, nyitottságot, növekedést. Mind arra vágyunk, hogy egy kapcsolatban önmagunk lehessünk és hogy a szeretett társ, elfogadjon minket, lássa az értékeinket, ahogyan mi is látjuk a másik értékeit.

Időnként azt gondoljuk, hogy erre a személyre soha nem találunk rá, de talán csak azért, mert nem hiszünk igazán a létezésében.

Szenvedély, szerelem, dráma. De kiért és miért? Vajon tényleg igaz? Azt hiszem, a vágyainkat ma már hajlamosak vagyunk szentimentálisan kezelni. És kezdem megérteni, hogy a vágyakozás nem biztos, hogy egyenlő az igazi szeretettel. Ebből még bármi lehet, ez csak a kezdő löket, ami elindíthat két embert egymás felé. A vágy lehet igazi, de még távol...

Az emberi lény része a kapcsolódás. Tágabb értelemben nézve is, nem csak mi, emberi lények kapcsolódunk, az állatok, a növények, sőt még az élettelennek hitt tárgyak is kapcsolódnak egymással. Mindenki mindenkivel és mindennel kapcsolódik ezen a földön. A romantikus kapcsolatok meghatározóan fontos szerepet töltenek be az életünkben. Hozzátartoznak...

A lelkileg érettebb, tudatosabb, meglepően erős emberek, gyakran olyan kapcsolatokban találják magukat, ami nehézkes, manipulatív, stresszesek, vagy teljesen visszahúzzák őket. Vajon miért? Hogyan lehetséges az, hogy sokszor, azok az emberek, akik magas érzelmi intelligenciával rendelkeznek, csupa szívűek, és szorgosan dolgoznak önmaguk jobbá...

Függetlenül attól, hogy jelen esetben miért vagy egyedül, van néhány dolog, amit érdemes fontolóra venni, mielőtt fejest ugranánk egy új szerelembe. Bár az érzéseket nem lehet irányítani és előre megtervezni, azért jó, ha előbb tisztában vagyunk önmagunkkal, és csak ezután nyitjuk meg magunkat egy új kapcsolatnak. Fontos, hiszen amit magunkban...

A szerelemhez nem kellenek praktikák, főleg nem játszmák. Ez a cikk nem egy tipp, sem egy "hogyan tartsd meg a pasit 10 napig" cikk, csak egy nézőpont, egy eszmecsere, hogy talán vannak olyan dolgok, amiket érdemes átgondolni magunkban, ha szeretnénk ennek a csodának a részesei lenni.

Tele van a világ királyfikkal és királylányokkal, egymást kergetig, de a nő Férfit akar, a férfi Nőt és nem értik együtt miért nem megy nekik. Pedig a válasz egyszerű, nincs kész Nő és nincs kész Férfi, nagy betűs N-el és nagybetűs F-el, melyek betöltenék valódi szerepüket nem csak egy kapcsolatban, hanem az élet hétköznapjaiban és a világunkban....

Mikor az ablakunk zárva, sokszor a fény is alig szűrődik be rajta, eltakarja a függöny is, és talán olyan rég nem nyitottuk ki, hogy már a zár is elromlott, berozsdásodott rajta. Kinyitnánk, de olyan rég használtuk, hogy már azt is elfelejtettük, hogyan működik. Milyen érzés, mikor a szívünkkel is ezt tesszük?

Az oldalak írásos tartalma szerzői jogvédelem alatt álnnak

Kiemelt cím