Amikor a megfelelésemmel kinyírtam az önbecsülésemet

2017.11.13

Falakba ütközöm és meghátrálok, vagy legalább is visszavonulót fújok. Két lépés távolságból nézem tovább a történéseket. -'Máshogy is csinálhattam volna! Megmondhattam volna!" - duruzsolom magamnak. Aztán jött egy pont, elég! Nem tehetek mindenkit boldoggá, nem akarom azt lesni, kinek mi a jó, megfelelni, igyekezni, kedvére tenni mindenkinek magam körül, miközben szép lassan elfelejtem a legfontosabbat, hogy engem mi tesz igazán boldoggá.

Életem egy szakaszában, valahol letértem a saját ösvényemről és beindexeltem a mindenki másért utcába. Ma is gyakran kell figyelnem arra, hogy fentartsam az egészséges önzésemet. Rájöttem, hogy így lemaradok a saját életemről, a saját vágyaimról, az időmről. Az időmről.. amit nem kapok már vissza és amit tudat alatt arra áldoztam, hogy másoktól kivívjam az elismerést, a megbecsülést és nem utolsó sorban, egy kis szeretetet, elfogadást, mert mindig olyan kívülállónak éreztem magam, nem beilleszthetőnek a mai társadalomba. Mindemellett kényszeres segítő voltam. Jó akartam lenni, mindenkihez, úgy igazán, de ez egyre több bűntudatot keltett bennem, amikor nem sikerült. Darabokra szaggattam magamat és a világ egyre többet és többet követelt belőlem a saját jólétük, lelkibékéjük érdekében.

Egy nap aztán arra ébredtem, hogy már nem is tudom igazán én mit szeretnék. Hol vagyok ebben a kerek egészben Én? Nagyszerűen elvetettem a magokat az emberekben, hogy rám lehet számítani, engem ízekre lehet szedni, én értük élek és cserébe semmit sem várok. Elvesztem a megfelelések zűrzavarában. Elvesztettem a kapcsolatot önmagammal és ez a tendencia engem is veszélybe sodort. Jó mély volt a gödör, amit így magamnak ástam. Az önbecsülésem a béka feneke alatt volt. Hol is lehetett volna, ha másokat helyeztem előtérbe?

A "most én jövök", egy egészséges lépés volt, cseppet sem önző vagy hatalmaskodó, hanem szükséges döntés, az igazi énem kibontakoztatásának és felfedezésének a kezdete, mielőtt a világ maga alá temetett volna. Jobban mondva, mielőtt én megástam volna végleg a saját síromat.

Megtalálni az egyensúlyt önmagam és a világ között, azt hiszem életem egyik nagy kihívása, különösen úgy, hogy az emberek számomra sokat jelentenek, tényleg szeretnék jót tenni másokkal, sokat tenni másokért, a közös jóért, ha van rá lehetőségem. Ugyanakkor a függetlenségem és szabadságom korlátozását nem viselem jól, legalább is ha más próbálja meg korlátozni. Én ezt is meghekkeltem és lekorlátoztam saját magamat, öntudatlanul. "Edd meg, amit főztél, ne sírjál!" - Jogos.

A változás persze nem tetszett a környezetemnek, nem tetszik talán most se, de én napról napra felszabadultabb és boldogabb vagyok. Én vagyok. Nem érdekel, hogy ezt ki érti vagy ki nem, a szívemet többé nem helyezem a második helyre. Az értékességemet, az önbecsülésemet nem kint fogom megtalálni, nem mások szívében, hanem csakis az enyémben.

És amire rájöttem..

Nem mindenkinek kell szeretnie

Nem kell, hogy egyezzen a véleményünk

Nincs szükségem arra, hogy mások megértsenek, ha én elfogadtam saját magamat

Minden pillanat így vagy úgy, de rólam szól és rajtam múlik hogy ezt hogyan élem meg

A mai napom gondolatai és érzései, megteremtik a holnapom tapasztalatait

Ha a fejedben élsz, nem élsz

Nem tudok igazán jól adni, ha nem engedem meg az embereknek, hogy adjanak

Az álmaim ugyan megvárnak, de elérhetetlenek maradnak, ha soha sem indulok el értük, mert valami vagy valaki mindig fontosabb lesz

Az életem csodái csak az én jóváhagyásomra várnak

Kifogások mindig lesznek

A kis lépés is lépés

Nem tudok másokra jól figyelni, amíg a saját szívem hangját nem vagyok képes meghallani

Nem halogatom a döntéseimet, inkább lépek, mint egyhelyben állok

Minden felesleges frusztráció nélkül engedem, hogy az emberek úgy lássanak, ahogy akarnak, mert nem az ő véleményük számít

Tudni kell nemet is mondani, ha magadnak hűséget fogadtál

A bűntudatom, hogy másnak most nem tettem a kedvére sokkal kevésbé fáj már, mintha magamnak mondtam volna nemet

Büszke vagyok arra, hogy "furcsa" vagyok és kilógok a sorból

Csak a pillanat örök, minden más megfoghatatlan


Kép: pinterest.com

Iratkozz fel, hogy elsőként értesülhess az új bejegyzésemről!

Legutóbbi bejegyzéseim:

Az idei nyáron, azt érezhetjük, hogy kicsit mintha belassultak volna a dolgaink. Négy bolygó(Szaturnusz, Neptunusz, Plútó, Mars) látszólag hátráló mozgást végez és ebből kettő, ráadásul a Bakban, csak hogy igazán érezzük a szorítást, a visszahúzást és a fegyelmet. De! Semmi sem bűntetés és ha jól kihasználjuk a mostani energiákat, akkor a...

Sokan szeretnénk revansot venni, amikor valaki átgázol rajtunk vagy méltatlanul bánik velünk. Az igazság az, hogy aki erről komolyan elgondolkodik és még meg is teszi, az nincs magasabb tudatossági szinten attól, akit jogosan vagy jogtalanul büntetni akar. A bosszú, egy alacsony szintű energia, ahogy az ítélkezés is. Senkinek sincs igazán joga...

Voltunk már olyan helyzetben, amikor azt éreztük, hogy valamit jobb lenne feladni, mert így megmentjünk magunkat a további stressztől, nem tesszük ki magunkat a felesleges csatározásoknak? Majd, amikor megtettük, a lelkünk mélyén, keletkezett bennünk egy elégedetlenség, mert igazságtalannak éreztük a szituációt, haragudtunk önmagunkra. Talán jobban...