Dolgok, amiket megkéne tanulnunk újra a gyerekektől

2017.09.17

A gyermekek az érintetlenségük miatt ragyogóak, tiszták, elevenek és boldogságot sugárzóak. Azt hiszem, ehhez a gyermeki énünkhöz kéne nekünk is visszatalálnunk. Sokszor figyelem őket, ahogyan az utcán szembe jönnek velem, és rám mosolyognak. Sosem azt irigylem tőlük, hogy még nincs semmi bajuk az életben, még csak gyermeteg álomvilágban élnek, sokkal inkább azt, hogy igazi hitük van még, korlátok nélküli kíváncsiságuk és bátorságuk lépni, mert ők nem félnék még, hogy talán elesnek. Ha így is lesz, felállnak és újra próbálkoznak, sokszor még nagyobb lelkesedéssel.

A félelem nem létezik

Bennük még nincsenek beidegződések. Nincsenek olyan meghatározó lelki traumájuk, amik tudat alatt megálljt parancsolna bennük, hogy szabadon, önfeledten éljenek, azt tegyék, amit éppen a szívük diktál. Még nem az ész dominál náluk, hanem a belső intuíciójuk, amiben megkérdőjelezhetetlenül még hisznek és gondolkodás nélkül követik azt. Mennyivel szabadabbak vagyunk mi is, ha olykor nekünk is sikerül ezt a belső hangot meghallani és követni! Amikor tudjuk, hogy nincs lehetetlen! És mennyivel nagyszerűbb élményekkel, sikerekkel gazdagodunk ilyenkor! Miért nem cselekszünk gyakrabban így? Az élet csak akkor keményíthet meg minket, ha hagyjuk. Ha elhisszük, hogy a kudarc, átok volt és nem vesszük észre, hogy végső soron az is csak minket szolgált. Egy félrelépés, nem ok arra, hogy elvegye minden kedvünket attól, hogy legközelebb majd ügyesebbek leszünk! Sokszor helytelen következtetéseket vonunk le a félresikerült próbálkozásainkból, kudarc élményeinkből és bezárkózunk, falakat emelünk, ahelyett, hogy ezekből a helyzetekből erőt merítenénk.


A csodák viszont léteznek

Itt most nem is csak arra gondolok, hogy ők még tényleg hisznek a csodákban és sokkal nyitottabbak mindenre, hanem igazán arról, hogy mennyire jelen vannak és ettől ők tényleg látják az igazi csodákat. Mi már annyira kiestünk a jelenből, hogy az is nagy dolog, ha a figyelmünket öt percig rajta tudjuk tartani valamin, ne keressünk kényszeresen újabb elfoglaltságot, csak hogy valami lekössön minket, és elterelje a gondolatainkat. A gyermekek ezzel szemben, még el tudnak veszni a fantáziájukban és még valódi rácsodálkozással tekintenek a világra is. Egy katicabogár figyelésében ott van minden csodálatuk, lenyűgözöttségük és az élet szeretete. Ők még észre veszik az élet apró kincseit. Mi már miért nem? Pedig ezek azok a dolgok, amik valódi boldogsággal tölthetnék meg a szívünket és harmóniában, örömben élnénk az életünket. Ezeken keresztül, újra beleszerethetnék a létezés csodájába és végtelenségébe. Ha így tennénk, sokkal több lehetőségeit vennénk észre az életnek. Annak a lehetőségét, amikor éppen a boldogságot nyújtja felénk.


Feltétel nélküli szeretet

Egy gyermekre, ha rámosolyogsz, vissza fog mosolyogni. Hogy miért? Mert nincs még benne sem ítélet sem elvárás, hogy miért ne adná neked a mosolyodat. Csak a szeretet, a jelenlét van benne. Nem kérdez, nem vár, csak van és éppen ezért adja, tudja, hogy a szeretetet vétek lekorlátozni. Mi már megkoptunk. Mi már nem adjuk csak úgy, mert rosszul tanultuk meg életünk leckéit. Mi már meggondoljuk, hogy adhatjuk-e, százszor is! Mi előbb látni szeretnénk valamit a másiktól, mielőtt adnánk. A szeretetünket már ki kell érdemelni, játszmázunk, biztonsági kérdést csináltunk belőle, óvatoskodunk, miközben csak egyre nagyobb távolságot teremtünk egymás között. 

Valójában nem a sérelmek zárják be a szívet, hanem az, hogy félünk szeretni, félünk már kapni és így nem tudunk adni sem igazán. És ami a legszomorúbb, önmagunkat sem vagyunk képesek igazán szeretni és így másnak sem "engedjük". A szeretet már azért nem talál meg minket, mert önmagunkban eltorlaszoltuk annak természetes áramlását. Ezért ér még több csalódás vagy kudarc és nem azért, mert igazán mertünk feltétel nélkül szeretni. Az igazság az, hogy már rég nem tudunk feltétel nélkül szeretni és ez a legnagyobb vizsgánk az életben. Címkék, elvárások, ígéretek, fogadalmak, óvatosságok, kétségek, ítélkezések, bizalmatlanság nélkül. Mi lenne, ha a mégis megpróbálnánk? Mi lenne, ha most megnéznénk mi van akkor, ha csak úgy szeretünk, mint a gyermekek, szívből bátran, feltétel nélkül és önzetlenül. Hiszen a falakat már ismerjük, azt is tudjuk, hogy azok mit teremtettek az életünkbe.. kirekesztettséget, magányt, keserűséget és kiábrándulást. Akkor mit veszíthetünk azzal, ha új utakra lépünk? Vagy jobban mondva, vissza, az eredendő lényeghez, az igazi szeretethez..


Kép: pinterest.com

Iratkozz fel, hogy elsőként értesülhess az új bejegyzésemről!

Legutóbbi bejegyzéseim:

Az idei nyáron, azt érezhetjük, hogy kicsit mintha belassultak volna a dolgaink. Négy bolygó(Szaturnusz, Neptunusz, Plútó, Mars) látszólag hátráló mozgást végez és ebből kettő, ráadásul a Bakban, csak hogy igazán érezzük a szorítást, a visszahúzást és a fegyelmet. De! Semmi sem bűntetés és ha jól kihasználjuk a mostani energiákat, akkor a...

Sokan szeretnénk revansot venni, amikor valaki átgázol rajtunk vagy méltatlanul bánik velünk. Az igazság az, hogy aki erről komolyan elgondolkodik és még meg is teszi, az nincs magasabb tudatossági szinten attól, akit jogosan vagy jogtalanul büntetni akar. A bosszú, egy alacsony szintű energia, ahogy az ítélkezés is. Senkinek sincs igazán joga...

Voltunk már olyan helyzetben, amikor azt éreztük, hogy valamit jobb lenne feladni, mert így megmentjünk magunkat a további stressztől, nem tesszük ki magunkat a felesleges csatározásoknak? Majd, amikor megtettük, a lelkünk mélyén, keletkezett bennünk egy elégedetlenség, mert igazságtalannak éreztük a szituációt, haragudtunk önmagunkra. Talán jobban...