Hogyan lehet érzékeny lelked igazi gyógyító úgy, hogy közben ne mérgezzenek meg mások?

2018.04.03

Ha nagyon érzékeny ember vagy, bizonyára észrevetted már, hogy rengetegen szívják az energiádat, sokan fordulnak hozzád és te nem tudsz nekik nemet mondani, mert alaptermészetedhez tartozik, hogy ott segítesz, ahol csak tudsz. Közben nagyon sokszor úgy érzed, hogy az érzékeny lelkivilágod, számodra néha inkább átok, mint áldás. Az egészséges határok meghúzása fontos, magadat legalább annyira szükséges ápolnod, mint ahogyan azt másokkal teszed.

Empatáknak hívjuk azokat az embereket, akik érzik mások fájdalmát, belső szükségleteiket és könnyen ráhangolódnak egy másik ember érzelmi és lelkivilágára. Ez egy csodálatos adottság, hiszen valóban sok emberen tudnak segíteni, ha közben önmagukról sem feledkeznek meg. Egy empata is lemerülhet és annak bizony vannak testi és lelki jelei, figyelmeztetései.

Amikor felfedezed végre, hogy képességed igazi ajándék, akkor valóban képessé válsz majd gyógyítani és gazdagítani sok ember életét. A képességed kiaknázását első sorban magadon kell alkalmaznod, megerősítened, hogy szilárd táptalaja legyen a belső forrásodnak, amiből igen, nagyon nagyon sokan szeretnének erőt meríteni.


A felelősség a te kezedben van

Túl sok empata érzi magát felelősnek mások érzelmi vagy fizikai fájdalmainak gyógyításáért. Meddig tudod ezt anélkül csinálni, hogy el ne fáradj? Hiszen a te erőd sem kiapadhatatlan. Meg kell találnod a módját, hogy újra és újra feltöltődj és néha azt tudd mondani, "most nem." Ha igazán adni szeretnél, akkor a saját belső erődről és egyensúlyodról is gondoskodnod kell. Találd meg a megfelelő arányokat az áldozati szerep és az egészséges önzés között.

Nem szabad, hogy mások sértődése bűntudatot keltsen benned. Ezek az energiák a testi és lelki energiádat csökkentik, ahogyan az is, ha végkimerülésig csak adsz magadból, anélkül, hogy magadat is töltenéd. Így sokkal fogékonyabbá válsz más emberek fájdalmára, annak energetikai megfertőződésére és betegségeinek elnyelésére.

A másik személy problémáinak kezelése - még a legjobb szándékokkal is a szívedben - gyakran egy egészségtelen kísérlet. Nem kell mindenkit megmenteni, már csak azért sem, mert sokszor így megfosztod a másikat a saját fejlődésétől. Ez a cselekvés egészségtelen, mert megterhel téged azzal, ami nem a tiéd. Egy empatikus emberi valódi feladata a megértés és a könyörületesség által teljesül be. Nincs több feladat, nem kell felvenned mások problémáját.


A kulcslyuk

A képzett empata ajándéka abban rejlik, hogy képesek beilleszkedni egy adott helyzetbe, hogy teljesen átláthassák, mire van szükség egy adott szituációba, felemelve a másik személy tudatosságát - és az együttérzés. Ebben rejlik az empaták csodálatos gyógyító erejük, ettől tökéletes barátok és partnerek! Az empátiát egészségesen használni tudó emberek, tényleg óriási ajándékai az emberiségnek. De sok érzékeny ember blokkolja a bejövő energiát, az empátiás túlterheléstől való félelem miatt. Ez viszont megakadályozza azt a jót, hogy miközben ad, kapjon is. Tudatosan nyitni és zárni, ezt kell megtanulni. Engedni, hogy visszakapjam az energiámat, de megválogatom, hogy mit engedek be.


Ami neked működik, nem biztos, hogy a másiknál is eredményes lesz

Az erőteljes elzáródásokat, eredménytelen ügyeket két kategóriába bontanám a nagyon érzékeny személy számára: mi a tiéd és mi nem a tiéd. Amikor valami nem fejlődik a saját vagy mások életében az a legnagyobb jó szándékod ellenére is, azért lehetséges, mert keveredtek az energiák. Nem tudsz eredményeket elérni másoknál a te eszközeiddel, mert mindenkinek saját eszköze van arra, hogyan közelít meg egy problémát. Ami neked tökéletesen megy, az lehet, hogy a másiknak még nem, mert nem tart ott vagy egyszerűen máshogy kell számára megközelíteni a problémát. Ha nagyon segíteni szeretnél, akkor ne akard megelőzni a másikat és olyan dolgokat elvárni tőle, amire még nem képes. Helyette próbáld meg az ő nyelvén és az ő jelenlegi tudatossági szintjén csak terelni, hagyni, hogy kibontsa a saját megoldását.


Vissza a feladóhoz

Egy empata úgy szív be minden felé áradó érzelmet, impulzust, mint ahogyan egy szivacs, a vizet. Nem szükséges ezt tenned, ennyire intenzíven. Van lehetőséged a szelektációra, mindig. Amikor segítesz valakinek, akkor utána, engedd is el a problémát, ne rágódj rajta, küldd neki vissza. Olyan ez, mint amikor azt mondjuk, hogy ne vidd haza a munkát. A hozzád forduló emberekkel való társalgás után, térj vissza a saját életedbe és legyél jelen. Kalibráld vissza a saját erődet és energiádat.


Kép: stocksnap.io

Iratkozz fel, hogy elsőként értesülhess az új bejegyzésemről!

Legutóbbi bejegyzéseim:

Az idei nyáron, azt érezhetjük, hogy kicsit mintha belassultak volna a dolgaink. Négy bolygó(Szaturnusz, Neptunusz, Plútó, Mars) látszólag hátráló mozgást végez és ebből kettő, ráadásul a Bakban, csak hogy igazán érezzük a szorítást, a visszahúzást és a fegyelmet. De! Semmi sem bűntetés és ha jól kihasználjuk a mostani energiákat, akkor a...

Sokan szeretnénk revansot venni, amikor valaki átgázol rajtunk vagy méltatlanul bánik velünk. Az igazság az, hogy aki erről komolyan elgondolkodik és még meg is teszi, az nincs magasabb tudatossági szinten attól, akit jogosan vagy jogtalanul büntetni akar. A bosszú, egy alacsony szintű energia, ahogy az ítélkezés is. Senkinek sincs igazán joga...

Voltunk már olyan helyzetben, amikor azt éreztük, hogy valamit jobb lenne feladni, mert így megmentjünk magunkat a további stressztől, nem tesszük ki magunkat a felesleges csatározásoknak? Majd, amikor megtettük, a lelkünk mélyén, keletkezett bennünk egy elégedetlenség, mert igazságtalannak éreztük a szituációt, haragudtunk önmagunkra. Talán jobban...