Zárt szívvel nem lehet szeretni

2016.08.08

Mikor az ablakunk zárva, sokszor a fény is alig szűrődik be rajta, eltakarja a függöny is, és talán olyan rég nem nyitottuk ki, hogy már a zár is elromlott, berozsdásodott rajta. Kinyitnánk, de olyan rég használtuk, hogy már azt is elfelejtettük, hogyan működik. Milyen érzés, mikor a szívünkkel is ezt tesszük?

Nyitnánk, de nem találjuk a kilincset. A csalódások és a szerzett sebek, megdermesztették, bezárták és olyan mélyen belénk ivódott az, hogy a fény talán meg is vakíthat, hogy a legkisebb sugarakra is félelemmel húzzuk le a redőnyeinket, mert ösztönösen ott él a tudat, egykor ez a csalogató fény megégetett.

Különös világban élünk manapság, kevés az olyan ember, aki ne védekezne valamilyen formában. Mindenki cipeli a saját keresztjét, és küzd a saját démonjaival, és közben a másikhoz még sincs elég türelmünk, alig van bennünk empátia, hogy igazán megértsük, ő is csak ember, egy hozott múlttal, ő is csak küzd, ahogyan mi is. Mi már annyira sebzettek vagyunk, hogy számunkra az "igazi" kell a tökéletes, aki teljes önmagában és nem okoz még nekünk is plusz terhet, vagy önmunkát. Csak hogy az élet igazsága, hogy kapni csak azt kaphatjuk, amit mi is árasztunk magunkból. Egy zárt szív, maximum egy olyan zárt szívet tud csak vonzani, mint ő maga, aki nem tud szeretni, és nem tud szeretet sem kapni. Ahhoz, hogy a szerelem megérkezhessen hozzánk, nekünk kell előbb kinyitni rácsos ablakainkat, hogy jelezzük, - itt vagyok, készen állok Rád, de ezt a lépést megelőzi, hogy önmagunk szeretetéhez kell visszatalálnunk. Mikor csalódunk, és fájdalom ér, akaratlanul bezárkózunk és nem csak a másikat, de igazából magunkat is hibáztatjuk, önostorozni kezdjük. Vajon mi hol rontottuk el, vagy miért voltunk olyan naivak? Miért voltam kevés, vagy éppen túl sok? Ez az önbírálat, ami sokszor csak a felszín alatt mardos, végül elvezethet oda, hogy már nem is merjük magunkat megmutatni, nem fogadjuk el azt, akik vagyunk, vagyis már semennyire nem szeretjük magunkat, de mivel emberek vagyunk és alapvetően vágyunk a szeretetre, ezért elkezdődik egy ördögi kör a megfelelések táncában, hogy egy kis szeretetmorzsához jussunk néha.

Azt hisszük a csalódásink következtében, hogy magunkat kell büntetnünk, mi nem voltunk elég jók egykor, és éppen ezért, félünk megmutatni a másiknak azt, akik vagyunk, mert már mi is elutasítjuk ezt az embert önmagunkban. Évekig is eltarthat, mire ráeszmélünk, hogy biztonsági játékunk csapdájából nehéz a kiút, de nem lehetetlen, csupán meg kell tanulnod szeretni önmagadat. Ez pontosan annyit jelent: - elfogadom, aki vagyok. Minden gyengeségemmel, minden félelmemmel együtt elfogadom, hogy most ez vagyok. A félelmeinket soha nem legyőzni kell, hanem elfogadni, hogy jelen pillanatban ott vannak bennünk. Az elfogadása pedig feloldja a hatását, mert már nem harcolunk ellene, nem hisszük, hogy legyőzhet, és megrémiszthet bármi, ami bennünk lapul. Már látjuk, és nem akarunk elmenekülni előle, nem akarjuk takargatni, hogy "ez van", de ez az állapot nem végleges, és ez nem minket határoz meg, ez csak egy emlék, a tudatban, ami addig tart fogságban, amíg rá nem nézünk, hogy ez bizony ott van.

Szívünk igazi gyógyulása pontosan akkor kezdődik, mikor elfogadjuk, akik most vagyunk. Például érzékenyek vagyunk, sebezhetőek, nem tudunk nyitni, megcsaltak és ez még fáj, de elnyomtuk. Gyámoltalanná válunk, ha az érzéseinkről kell beszélni, félünk elköteleződni, vagy félünk a felelősségtől stb. Sokszor, mikor ezt már nem utasítjuk el magunkban, el is múlik a jelentősége, és ráeszmélünk, hogy ezek már rég nem is mi vagyunk. Cipeltük, ragaszkodtunk hozzá, mert az ellenállással már hozzánk nőttek ezek a fájdalmak, azonosultunk velük, de csak addig tarthat minket félelemben az a valami, amíg el nem fogadjuk, hogy jelen van bennünk az a blokk, és most hogy elfogadtuk elvesztette felettünk a hatalmát.

Szeretni önmagunkat azért nehéz, mert a tökéletesség hajszolása él bennünk, és úgy hisszük, hiányosságainkkal, vagy gyengeségeinkkel, már nem is vagyunk azok. Sokkal egyszerűbben látjuk meg a hibáinkat, mint az erősségeinket, és azt hisszük, hogy a gyengeségeink elítélendőek, ezért elutasítjuk magunkat. Pedig ez nem igaz. Mindenkinek vannak hibái, senki sem tökéletes. Mikor végre elfogadjuk ezeket a defektjeinket, sokkal erősebbek, magabiztosabbak leszünk. Tisztába jövünk saját magunkkal és nem hibásként értékeljük önmagunkat, csupán megértjük, hogy az élet tapasztalatai nyomot hagyott bennünk, de hatalmunkban áll elengedni ezeket szeretettel. Megnyitni a szívünket valaki másnak nem egyenlő azzal, hogy feltárod a másiknak az összes sérelmeidet. 

Ez a te elfogadásodról szól, ezt a csatát neked kell megvívnod és rendezned. Önmagad felvállalásába viszont beletartozik, hogy nem mutatod azt, aki nem vagy. Ha te türelmes vagy magadhoz, és hajlandó vagy szeretettel fordulni minden rejtett kis zugod felé, akkor az a valaki sem fog meghátrálni és elutasítani, akinek igazán fontos vagy, mert végre te is fontos vagy magadnak. 

Ez az ember elegendő időt fog neked adni, hogy te a bizalmadba fogadd, és lépésről lépesre kibontakozz mellette, úgy, ahogyan te is alázatot és türelmet ajándékozol magadnak. Az az ember meg fogja látni, hogy te is csak egy rögös útról jöttél, és megértéssel fog közelíteni feléd, hogy valóban megismerhessen téged, aki igazán vagy, de egy ember sem képes szeretni, amíg te nem szereted minden részedet úgy, ahogy vagy, épp ezért neked kell igent mondanod, és elköteleződnöd magad mellett. Neked kell elhinnéd, hogy megérdemelsz minden jót.

Felfedezned újra, hogy te ki vagy most, és ezt a valakit nem elbújtatni önmagadban, hanem megmutatni a világnak. Mikor igazán önmagad vagy, talán lesznek, akik félre állnak, lesznek olyanok, akik még nem tudják az egó játékát feladni és bírálni fognak, de neked akkor is csak a szíved szavát kell követned és végre azzá válni, aki mindig is voltál. Minél jobban hajlandó vagy a szívedet kitárni, annál több szépséget leszel képes befogadni és ebbe a nyitott szívbe tud megérkezni az a valaki, akit megérdemelsz, aki pontosan azt kereste, aki Te vagy a zárt ablakaid mögött.


Kép: pinterest.com


Iratkozz fel, hogy elsőként értesülhess az új bejegyzésemről!

Legutóbbi bejegyzéseim:

Az idei nyáron, azt érezhetjük, hogy kicsit mintha belassultak volna a dolgaink. Négy bolygó(Szaturnusz, Neptunusz, Plútó, Mars) látszólag hátráló mozgást végez és ebből kettő, ráadásul a Bakban, csak hogy igazán érezzük a szorítást, a visszahúzást és a fegyelmet. De! Semmi sem bűntetés és ha jól kihasználjuk a mostani energiákat, akkor a...

Sokan szeretnénk revansot venni, amikor valaki átgázol rajtunk vagy méltatlanul bánik velünk. Az igazság az, hogy aki erről komolyan elgondolkodik és még meg is teszi, az nincs magasabb tudatossági szinten attól, akit jogosan vagy jogtalanul büntetni akar. A bosszú, egy alacsony szintű energia, ahogy az ítélkezés is. Senkinek sincs igazán joga...

Voltunk már olyan helyzetben, amikor azt éreztük, hogy valamit jobb lenne feladni, mert így megmentjünk magunkat a további stressztől, nem tesszük ki magunkat a felesleges csatározásoknak? Majd, amikor megtettük, a lelkünk mélyén, keletkezett bennünk egy elégedetlenség, mert igazságtalannak éreztük a szituációt, haragudtunk önmagunkra. Talán jobban...